Lehetetlen nem szeretni Őt! Haragudni rá, meg egyszerűen bűn:)!

Ő az a kislány, akit a világon mindenkinél jobban szeretek. A legnagyobb kincsem.

Rég jártam már erre. Most egy picit megint itt vagyok.
Egyik szemem sír, a másik meg nevet.
Nevet: Rám talált az idősebbik bátyám lánya, akit még kb. 25 évvel ezelőtt láttam. Gyönyörű felnőtt nő, egy tüneményes picibaba anyukája. Ráadásul az Ő kislánya pont egy évvel idősebb mint az én unokám.
Sír: Amikor megakartam ismerni a bátyám, Ő elzárkózott előle. Már nem ismerhetem meg, meghalt.
Nevet: Még dolgozom, de "elvileg" állásidőn vagyok. Még szükségük van rám.
Sír: 28.-án lejár a szerződésem, amit nem tudnak meghosszabítani, mert minden külsősnek felmondott a cég, már csak 5-6-an vagyunk, akik külsősök. Bár teljesen mindegy, mert a saját dolgozóik közül is rengetegnek felmondtak.
Nevet: Ez nem is nevetés, hanem röhej. Világválság. Nem hittük, nem akartuk elhinni.
Sír: Nálam már tavaly elkezdődött. Csődöt mondtam magam ellen. Most egy csődtömeg vagyok.
Nevet: Minden újabb évtől valami nagyon jót várok. Azt hiszem mindíg, hogy az idei, az aztán igazi szerencsés évem lesz. Erre mi van?
Sír-ok.
Nevet: Biztos bolond vagyok, mert még mindíg hiszek a csodákban. Minden nap azt hiszem, hogy majd holnap megoldodik az összes gondom. Fogalmam sincs miért hiszem, de épp most hallottam fél füllel (csak az egyiken hallok tökéletesen:)/, hogy valami kering az univerzumban és ha pozitív energiát küldünk, és nagyon akarunk valamit, az teljesül. Nem tudom, mennyit kell várni, de én már cefet régóta várok az ötöslottó főnyereményére.
Sír: Állítom, nekem akkor lesz ötösöm a lottón, amikor csak pár forintot fizet.
Nevet: Ez a nincstelenség még több szeretetet, féltést, odafigyelést hoz ki a családtagjaimból egymás iránt. Büszke vagyok rájuk. Hálát adok a sorsnak, hogy ilyen gyerekeim, és férjem van. Sőt a vőjelöltem is egy nagyszerű emberke. Természetesen én is nagyon jó anyós vagyok. (Szerintem.)
Sír: Már úgy szeretném a pénzéért (is) szeretni a férjemet!
Nevet-tem. Eszembe jutot néhány munkahelyi történet ide a végére, amin én még most is kuncogok. Munkahely ugye, kemény szabályokkal, fegyelemmel . A szünetről már egy perc késésért is fegyelmi jár, arról nem is beszélve, hogy mindenről precíz könyvelést kell vezetni. Mi okból van ennyi selejt, mi a kiesés oka, percre pontosan a darabszámot beírni stb, stb. Van olyan termék amiről porszívóval, másik fajtáról kefével kell eltűntetni az alig látható gumisorjákat. Na mindegy. A lényeg. Kis kolléganő beírja a kiesés okának: "Többször is keféltem.Nem volt jó."_ Fegyelmi. Kolléga két perc késéssel jött vissza a szünetről. Nem telt bele öt perc, megkapta a fegyelmi jegyzőkönyvet. Egyetértek- nem értek egyet, aláírás dátum. Ha nem ért egyet, kérem indokolja, állt a lapon. A kolléga indokolta. " Az eset úgy történt, hogy éreztem, hogy bélgáz akar kitörni belőlem. Elmentem hát a wc-re. Mielőtt ráültem volna, wcpapírt helyeztem el a peremen. Ráültem, és jött is az első. Pár pillanat után több is követte, de azok már bélsarat is húztak maguk után. Sajnos, csak egyedül voltam a helyiségben, ezért nem tudtam senkivel megüzenni, hogy szarok."

Ezúton kívánok mindenkinek nagyon-nagyon boldog karácsonyt, és sikerekben, szerencsében, egészségben gazdag új évet!

A helyzetem változatlanul sz., de nem reménytelen. Vagy mégis? Ma várom az "ítéletemet". Leépítés lesz a gumigyárba is. Nem elég gondom van, még ezek is tetézik. Semmi kedvem új munkahelyet keresgélni. Meg különben is, itt már tök jól elvagyok, hagyjanak nekem békét, nem igaz? Idegesítenek itt össze-vissza.
Ha van kedvetek, szurkoljatok értem. Most mennem kell, mert megint csak vendégségből írogatok itt neketek. Üdvözlök mindenkit, aki olvassa a blogomat.

Befuccsolt a számítógépünk, másik nincs, így netezni sem tudok.Cefetül hiányzik, de így legalább megint van időm olvasni, meg egyébb olyan dolgokra, amit az internetezés miatt elhanyagoltam. Most jövök csak rá, hogy mennyi emberrel tartottam itt a kapcsolatot. Órákig írogattunk egymásnak mns-en, most a telefonba csak pár szó jut. Na mindegy, remélem azért csak lesz egyszer gépem, addíg meg szorgalmasan látogatom a sógornőmet, ahonnét azért tartom egy-két emberkével a kapcsolatot. Addíg is gyűjtöm a humoros történeteket, és majd megírom.

Kint voltam a temetőben. Már senki sem jár rajtunk kívül ki a sírokhoz. Eleinte bosszús voltam érte, de aztán beletörődtem. Majd halottak napján kiadnak rengeteg pénzt csicsásabbnál-csicsásabb koszorúkra, azzal letudják az egész évi megemlékezésüket. Na mindegy. Főként a gyerekem sírjához mentem. Augusztusban született, és augusztusban is halt meg. A sírján annyi áll: Hima Gábor. Élt 10 napot. Megrohannak a régi emlékek. Mennyire vártuk Őt! Amikor állapotos lettem, én voltam a világ legboldogabbja Aztán múlt az idő, a hasamban nőtt, de alig-alig mozgott. A védőnő nyugtatott. Lusta, majd, de majd ha kijön?! Akkoriban nem volt olyan könnyű bejutni az ultrahangra. Terhességem alatt, csak egyszer voltam, akkor az orvos azt mondta minden rendben. Eljött a szülés napja, aztán elmúlt még egy hét, semmi. Aztán még egy, még mindig semmi. Befektettek a szülészetre, egyenesen a szülő asztalra, és nyomták belém az infúziókat. A gyermekem csak nem akart a világra jönni. A kórház összes nőgyógyásza, sőt, még a medikusok is engem vizsgálgattak. Gyűlöltem őket, szégyelltem magam, és könyörögtem a gyereknek, hogy jöjjön már ki. Kaptam a fájáserősítőket, már szinte őrjöngtem, amikor az egyik orvos rájött, hogy itt valami baj van. Megint mindenki összesereglett, és jött a döntés, azonnal a műtőbe, mert vagy a gyerek, vagy én halok itt meg. 14 óra kínzás után rohantak velem a műtőbe. Amikor felébredtem az altatásból, kerestem a gyerekem. Majd később jön az orvos, kaptam a választ. Könyörögtem, mondják meg mi van a gyerekemmel, de csak annyit mondtak, elvitték a koraszülött részlegre. Nem tudom mennyi idő telt el, amikorra magamhoz tértem rendesen. Jött egy néger orvos, aki a császármetszést levezette. Emberségesen, kedvesen, szemében részvéttel mondta, hogy sajnos a kisfiam beteg. Agysérves. Sérv, futott át az agyamon, de az gyógyítható! Nem, ezt nem lehetett. Elmondott mindent, amit csak lehetett. Összeomlottam.A férjem ott volt velem, de csak pillanatokra engedték be hozzám. (Akkori rendszer). A néger orvos állandóan ott volt velem. Erőt, lelket öntött belém. Könyörgött, ne menjek, ne nézzem meg a gyerekem. Ő tudja, hogy minden anyának élete kitörölhetetlen pillanata, amikor először látja meg a gyerekét. Cívódtam, viaskodtam, de ez a kis ember állandóan meggyőzött. Most sokan azt mondják, akik ezt a naplót olvassák, hogy őket hat lóval se lehetett volna visszatartani. Más valamit képzelni, és más átélni. Anyósom bejött a sógornőmmel meglátogatni. Sírtunk a férjemmel, mint egy gyerek. Mondtuk, hogy meg fog halni a gyerekünk. Anyósom a sógornőm hasára tette kezét és az ő meggondolatlanul, ostobán azt mondta, (szó szerint idézem) :"nem baj, lesz másik unokám!" Életemben még sohasem gyűlöltem ennyire embert, mint amikor ezt kijelentette.Végül is gyermekem meghalt úgy hogy nem láttam. Nem tudom leírni, azt hogy minek tartottam magam ezért. Amikor ismét terhes lettem, kértem a Jóistent, ha beteg gyereket akar nekem adni, adjon, de ne vegye el. Ez a terhesség más volt. Ez a baba izgett, mozgott, folyton rugdosott. Nem ment könnyen, de sima szülés volt. Amikor megláttam a kis jövevényt, eszembe jutott a néger orvos. Ezt az érzést, hogy láthatom gyermekem, soha az életemben nem felejtem el. 22 év után is magam előtt látom a kislányom első tekintetét. Még arra emlékszem, hogy kiabáltam, őrjöngtem, hogy nézzék meg a fejét! Amikor megnyugtattak, hogy nincs vele semmi baj, sírógörcsöt kaptam. Örömömben sírtam, és a másikért. Az elveszett gyermekemért.
Aztán ismét terhes lettem. Simán indult, de jött egy távirat. Jelentkezzek a kórházba, mert valami gond van. Vércsoport összeférhetetlenség. Rohantam a védőnőhöz, mi ez? -Á semmi! Legrosszabb esetben vak lesz a gyerek! - Egy védőnő szájából ilyet hallani, te jó ég! Jöhettek aztán nekem bármilyen szöveggel, az én agyamban csak az volt gyerekem lesz, egy vak gyerek. A fiam, időben, gyorsan megszületett, gyönyörű nagy, kék szemekkel. Vittem orvostól orvosig, de mindenki azt mondta, úgy látszik nincs semmi baj, de még várnom kell pár hónapot.Mutathattam én neki bármit, nem reagált rá. Elolvastam mindent amit a vaksággal kapcsolatban lehetett, hiába nem lett vércsoport különbség, az én agyam nem fogta fel, hogy minden rendben lehet vele. A kislányom mániája volt, hogy bemászott hozzá a kiságyba. Veszekedtem vele érte. Egyszer látom ám, hogy a kislány mászik be a kiságyba, a pici fiú néz utána. Amint meglátott kicsi lányom, próbált kimászni. Én rákiáltottam: mássz vissza! Szegény leánykám az ijedségtől sírni kezdett, a kisfiam nézte, vigyorgott, én meg lerogytam a földre és ott zokogtam. Örömkönnyeket, bánatot, keservet.
Milyen érdekes is a sors. Negyedik terhességemnél semmi bajom nem volt. Minden rendben ment. Időre, augusztusban megszületett. Homlokán van egy nagy tűzfolt. Vércsoportja se olyan mint az enyém, vele lehetett volna bármilyen rendellenesség. Egészséges, hála a sorsnak. Egészséges mindegyik.

"Kértem Erőt, -és kaptam nehézségeket, melyek erőssé tesznek.
Kértem Bölcsességet, -és kaptam problémákat, hogy megoldjam őket.
Kértem Jómódot, -és kaptam agyat és izmot, hogy dolgozzak.
Kértem Bátorságot, -és kaptam akadályokat, hogy legyőzzem azokat.
Kértem Szerelmet, -és kaptam bajban lévő embereket, hogy segítsek.
Kértem Jóindulatot, -és kaptam lehetőségeket.
Semmit sem kaptam meg, amit akartam.
DE MINDENT MEGKAPTAM, AMIRE SZÜKSÉGEM VOLT."

Mindenkitől elnézést kérek, hogy itt válaszolok Sanyika mai napon küldött email-re, de tudom hogy olvassa a blogomat, mert az " Elmesélek valamit" című írásomra reagált.
Szóval kedves Sándorkám, ha annyira jól ismersz, minthogy gondolod, akkor tudnod kell, hogy mindig is beismertem, hogy koromhoz képest is idősebbnek látszom, és sajnos 4 gyerek szülése rajtam nemcsak nyomot, hanem jó pár felesleges kilót is hagyott. Mindig mondom magamról, hogy csak egy kis senki, betanított munkás vagyok, és nem ám segédmunkás, mint ahogy Te írtad, mikor még Melindaként válaszoltál. Van igaz egy eladó végzettséget igazoló szakmunkás bizonyítványom, de érettségi nem járt hozzá, ezért nem is dicsekedem vele. Azt írod, hogy nekem csak az a bajom, hogy szerelmi csalódás ért általad?! Én most is szerelmes vagyoook! Hála a sorsnak van kibe, és érzetem szerint Ő is szeret. Hidd el, mint mindent, elmondtam neki a Te történetedet is, az elejétől kezdve, mint egyéb más pasis történeteimet. Hogy is mondják? Hűséget fogadtunk... Na de mindegy eszem ágában sincs mentegetőzni ezzel.Azt írod, nem vettem a lapot, elhagyott a humorom (nem ezekkel a szavakkal). Nem a humorom a régi, ha van min nevetni, de az utóbbi leveleken már nem lehetett. Dr. Csernus Imrét neked ajánlottam, de ahogy elnézem az anyagi helyzetemet, lassan nekem kell felkeresnem. (Lehet kölcsönért.) Na én úgy gondolom, zárjuk le a kettőnk közötti kapcsolatot, mert nem látom értelmét annak, hogy egymást lehülyézzük, mást meg nem tudok. Egy idézettel búcsúzom tőled: " Ne vágj ki minden fát, mert sohasem tudhatod mikor kell visszamásznod rá".

Pár hónappal ezelőtt kaptam egy emailt. Feladó: Gonda Sándor, gondolatébreszto.@...... Kezdte azzal, hogy a betűcserés írásom miatt lecseszett.Válaszoltam, erre jöttek a többi levelek. A munkahelyemről ismer, kedvel, mondhatni szeret. Küldött egy képet is magáról, de én még onnét sem ismertem fel. A gyárban szinte úgy lestem a pasikat, mint valami kiéhezett nő, hátha meglátom "emberem".Ugye nem véletlen, hogy azt mondják, "hiúság asszony a neved".Kaptam én már mástól is szerelmetes leveleket, de ez más volt, mert ez az ember azt írta személyesen is ismer.Gondoltam már csak megnézem magamnak ezt a pasit, akinek egy ilyen Buddha termetű, öregedő nő az ideálja. Pasim nem leltem, de a levelek jöttek. Először még normálisak, aztán kezdtek egyre furcsábbá válni.Olyanokat írt, hogy szeretne velem meztelenül egy réten táncolni. Csárdást. Ekkor gondoltam először, hogy ez az emberke beteg.Aztán csak jöttek az egyre zagyvább levelek.Szegénykét, már sajnáltam, mert azt hittem skrizofén. Esküszöm, még az egyik kedves barátomat, is meggyanúsítottam, hogy Ő irkál ekkora baromságokat nekem. (Ezúttal is bocsánatot kérek tőle! ) Egyik levelében azt írta, hogy Ő valamelyik nevesincs rádió munkatársa, aki csak tesztel, a másikba épp fókavadászatra indul, majd Jehova szeretetére kért. Én meg amilyen hülye vagyok, minden levelére válaszoltam. Kedvesen, aranyosan, viccesen, de amikor már idegesített, elküldtem a fenébe. Aztán rájöttem, ez az ember nem hülye, csak unatkozik szegény. Egy másik nő levelét nekem küldte el. Akkor esett le a húsz fillér. Szívatnak anyám, stop! Engem is fiam, de nekem jól esik, helyett azt kell írnom, hogy már egyáltalán nem esett jól. Aztán jött Melinda. Na Ő nem engem akart. Szerette volna megkérdezni, hogy hogyan szoktassa le Sándorkáját az "öregedő" nők zaklatásáról. Kedvesen tanácsoltam neki, hogy vigye orvoshoz ezt a "kedves" elmebeteg embert, de Ő nem vette jól a tanácsom. Akkor meg mi a fenének kérdezte?! Lebanyázott. Erre én felajánlottam neki lovam egyik testrészét, de nem kérte. Aztán rájöttem én is kezdek szenilis lenni. Nincs is lovam. Tény ami tény. Tényleg öregszem.