2010. február 07.
2010. február 7. reggel
A titkon való alamizsna az, mikor a szív nem kérkedik s nem akar abból dicsőséget magának, hanem ajándékba ad, nem törődve azzal, hogy az emberek látják-e s megdicsérik-e érte. Elrejtőzik a szív könyörülő vidámsága alá, amely nem kérdezi s nem figyeli, hogy hálát vagy hálátlanságot, jót vagy gonoszt kap-e érte cserébe.
El ne vonjuk soha másoktól
Segélyt adó testvérkezünk,
Még akkor sem, midőn azoktól
Jutalmat nem remélhetünk.
Az igazi felebarát
Másoknak is nézi javát.
A titkon való imádságot Isten nyíltan jutalmazza. Sok olyan imádkozó hívő kap majd jutalmat odafent, aki itt nem játszott nyilvános szerepet Isten országa munkájában. Sok evangélizáció és ébredés nem az igehirdetők, hanem a rejtett imádkozók munkájának eredménye. Isten már itt láthatóan és megfoghatóan jutalmazza a rejtett imádságban való hűséget. Aki sokat tartózkodik csendben az Úr előtt, az áldott ember. Fellépése határozott lesz, járása biztos, munkája sikeres. Érezhető rajta a mennyei szentség illata. Minél kevésbé akarnak tündökölni az emberek előtt, annál inkább ragyognak. Aki sokat imádkozik titkon, az erőt kap arra, hogy nyilvánosan is imádkozzék. Így jutalmaz Isten.
A történelmet nagy összefüggéseiben tekintve, sokszor megláthatjuk Isten kormányzó munkáját a népek életében. Darabokra töri az elnyomók trónját, és vétkes népeket büntet meg. Ha valaki a birodalmak felemelkedésének és bukásának történetét tanulmányozza, fel kell ismerje igazságszolgáltató hatalmát, amely a gonoszt korlátok közé szorítja, hogy aztán könyörtelen igazsággal elítélhesse. Nem marad a bűn büntetés nélkül, sem a jóság jutalom nélkül. A világmindenség Ura igazságot szolgáltat. Ezért csak Őt féljük, és ne tartsunk a gonoszok hatalmától.
A törvényeskedő vallás sohasem vezethet lelkeket Krisztushoz, mert szeretetlen, Krisztust nélkülöző vallás. Az önigazult lelkületből származó böjtölés, vagy ima, utálatos Isten előtt… Az embernek meg kell szabadulnia önmagától, ki kell üresítenie magát, mielőtt teljes értelemben hívővé válhat Jézusban. Az Úr újjáteremtheti az embert, ha megtagadja énjét.

Publikálva: 2010.02.07 19:23:07 - Hozzászólások [ 0 db ]